1. Preambulum

Ezeket a feltételeket Magyarország törvényei szabályozzák.

A jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Physio Trend Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), a szolgáltatásait igénybe vevő ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél) (Szolgáltató és Ügyfél a továbbiakban együtt: Felek) jogait és kötelezettségeit tartalmazza.

A Szolgáltató fizikai közérzetet javító szolgáltatási tevékenységet (továbbiakban: Szolgáltatás) végez.

A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás egyéb humán egészségügyi Szolgáltatás.

A Szolgáltatás célja, hogy az Ügyfelek egészségük megőrzéséhez, illetve rehabilitációjuk elősegítéséhez minden szükséges támogatást megkapjanak.

2. A Szolgáltató adatai és elérhetőségei

3. Az ÁSZF hatálya

Az ÁSZF hatálya – attól eltérő egyértelmű megállapodás hiányában – a Szolgáltató által a Szolgáltatás tárgyában megkötött minden jogügyletre kiterjed, amely az általa üzemeltetett Alkalmazáson, honlapon történt.

Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, valamint a 11. pontban felsorolt jogszabályok az iránydók. A Ptk. 8:1. § (1) bek. 3. pontja alapján fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy; míg 4. pontja alapján vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy. A fogyasztókra vonatkozó jogszabályok, elállási határidők értelemszerűen kizárólag rájuk alkalmazandóak.

Az Ügyfél a Szolgáltatás igénybevételével a jelen ÁSZF-et magára nézve teljes egészében kötelezőnek ismeri el.

4. A Szolgáltatás igénybevétele

A Szolgáltató Szolgáltatásai elérhetőek minden igénybe vevő számára, azonban az bejelentkezéshez kötött.

A Szolgáltató a beérkezett regisztrációt/bejelentkezést haladéktalanul megvizsgálja, és azok beérkezését visszaigazolja az Ügyfél felé. A Szolgáltató fenntartja jogát, hogy a beérkezett regisztrációt indoklás nélkül elutasítsa, illetve új időpontot javasoljon. Az elfogadott regisztrációk e-mail útján kerülnek visszaigazolásra.

A Szolgáltatás 18 éves kor alatt a szülő/törvényes képviselő megadott hozzájárulásával vehető igénybe. A masszázs Szolgáltatás 12 éves korig gyermekmasszázsnak minősül. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy saját döntése alapján a Szolgáltatásban való részvételt bármikor bárkinek megtagadja.

Az Ügyfél a Honlapon szereplő szolgáltatások menüpontra kattintva választhatja ki a kívánt szolgáltatást. Az időpontfoglalás gombra kattintva megtalálható a munkatárs fotója, ismertetője, ára, illetve a szabad időpontok.

A kiválasztott időpontra kattintva az Ügyfélnek 15 perc áll rendelkezésére véglegesíteni az időpontfoglalást. A Honlapon lehetőség van regisztráció nélküli időpontfoglalásra, így az Ügyfél maga döntheti el, hogy regisztráció nélkül, vagy már regisztrált ügyfélként a saját fiókjába történő belépést követően kíván időpontot foglalni a szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató a Honlapon kívüli fiókkal történő regisztrációból fakadó problémákkal kapcsolatban mindennemű felelősségét kizárja. Ha az Ügyfél korábban már regisztrált, úgy a megadott e-mail címével és jelszavával tud belépni a saját fiókjába. Ha Ügyfélként szeretne regisztrálni, akkor a vásárláshoz szükséges adatok rögzíthetőek, amelyeket a rendszer eltárol és a legközelebbi bejelentkezés alkalmával ezeket már nem szükséges újból megadni. Regisztráció nélküli vásárlás esetén is szükséges a mobiltelefonszám, vezetéknév, keresztnév, e-mail cím megadása. Szolgáltatástól függően a kötelezően megadandó adatok köre kiegészülhet a Szolgáltatás eredményének maximalizálása érdekében (pl.: Mióta áll fenn a panasz? Milyen munkát végez? Rendelkezik bármilyen orvosi lelettel?).

Az adatvédelmi feltételeket, a foglalási szabályzatot elfogadva a foglalás elküldése gombra kattintva véglegesíthető az időpontfoglalás, melyet követően a foglalás akkor tekinthető véglegesnek, ha a jóváhagyást követően küldött visszaigazoló e-mail is megérkezik az Ügyfélhez "Új időpont létrehozva" tárggyal.

A Szolgáltatás időpontja a Szolgáltatás igénybevételét megelőző 24 óráig díjmentesen lemondható vagy módosítható.

A Szolgáltatás teljesítésének megkezdését megelőző 24 órán belüli időpont módosítás, illetve lemondás esetén a kezelés díjának 100%-a felszámolásra kerül.

Időpont módosítására legfeljebb 2 alkalommal van lehetősége az Ügyfélnek, a 3. időpont módosítási kísérletet Szolgáltató lemondásnak tekinti.

5. Fizetéssel kapcsolatos rendelkezések

A Szolgáltatás nyújtása során a Szolgáltató az aktuális árlista szerinti díjat számolja fel. Szolgáltató jogosult kedvezményes ajánlatok nyújtására, melyekre az egyes Szolgáltatások részletes leírásában megadott árak érvényesek. Szolgáltató jogosult a Szolgáltatások bővítésére és szűkítésére. Szolgáltató az árváltoztatás jogát fenntartja.

Szolgáltató a fizetés teljesítését követően elektronikus számlát állít ki az Ügyfél által megadott e-mail címre. Az Ügyfél a vásárlásával kifejezetten elfogadja, hogy részére elektronikus számla kerüljön kiállításra, amely egyben számlabefogadó beleegyezésének minősül.

Az Ügyfélnek lehetősége van készpénzben, bankkártyával SZÉP kártyával vagy EP kártyával történő fizetésre.

A honlapon megjelenített árak forintban értendők és tartalmazzák a törvényben előírt általános forgalmi adót.

Késedelmes fizetés esetén a Szolgáltató a Ptk.-ban meghatározott mértékű késedelmi kamat felszámítására jogosult.

6. Felelősség

Az Ügyfél a Szolgáltatást kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.

A Szolgáltató az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevétele során keletkező károkból eredő felelősségét teljes egészében kizárja.

Szolgáltató a jelen fejezetben, illetőleg az ÁSZF egyéb rendelkezéseiben külön is nevesített módon és mértékben kifejezetten kizárja, melyet az Ügyfél a Szolgáltatóval való jogviszonya létesítésével teljes körűen elfogad.

7. Szerződés megszűnése, visszatérítés

A Szolgáltatás tárgyában megkötött szerződés megszűnik

  • a mindkét fél által történő teljesítéssel;
  • az Ügyfél elállási jogának gyakorlásával, az elállás Szolgáltató általi kézhezvételének napján;
  • közös megegyezésével;
  • a jelen ÁSZF-ben részletezett egyéb esetekben.

Az Ügyfél elállási vagy felmondási jogát szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától számított 14 (tizennégy) napon belül gyakorolhatja.

Az Ügyfél szabályszerű elállása/felmondása esetén a Szolgáltató a teljesített befizetést az írásban megadott bankszámlaszámra banki átutalás útján az elállás/felmondás közlésétől számítottan haladéktalanul, legkésőbb 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti.

Ha az Ügyfél a teljesítés megkezdését követően mondja fel a szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetni. Az Ügyfél által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani.

A Szolgáltató vagy az Ügyfél a jelen szerződést a másik félhez intézett egyoldalú jognyilatkozattal, azonnali hatállyal abban az esetben mondhatja fel, amennyiben a másik fél a jelen szerződésből eredő lényeges kötelezettségét ismételten vagy súlyosan megszegi.

A Társaság a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 1-2 mellékletei alapján az alábbiakról tájékoztatja a fogyasztónak minősülő Ügyfelet:

8. Panaszkezelés és jogorvoslat

A Szolgáltató tájékoztatja az Ügyfelet, hogy a Szolgáltatással kapcsolatos panasz esetén, valamint a Szolgáltatás minőségével, a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyekben a vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerint illetékes békéltető testülethez fordulhatnak. A békéltető testület eljárásáról részletesen a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik. Az egyes békéltetőtestületek elérhetőségei a https://bekeltetes.hu/ címen megtalálhatóak. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelye, elérhetőségei:

9. Adatkezelés

A személyes adatok kezelése a hatályos jogszabályokban foglalt rendelkezések maradéktalan betartása mellett, azoknak megfelelően történik.

Az Ügyfél a Szolgáltatás igénybevételével a https://physiotrend.hu/adatkezelesi-tajekoztato/ és a https://physio-trend.salonic.hu/privacy link alatt hozzáférhető és megismerhető adatkezelési és adatvédelmi szabályzatát magára nézve kötelezőnek fogadja el. Személyes adatok harmadik félnek történő átadása kizárólag az adatkezelési és adatvédelmi szabályzatnak megfelelően történik.

10. Vegyes rendelkezések

A honlapon található tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. Annak részben, vagy egészben történő bárminemű felhasználása kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulásához kötött.

A Szolgáltató nem áll magatartási kódex hatálya alatt.

A Felek jelen ÁSZF alapján megkötött jogviszony teljesítése során a nyilatkozataikat kizárólag írásban, magyar nyelven, a Szolgáltató részére a bevezető részben feltüntetett, míg az Ügyfél részére az általa megadott elérhetőségek valamelyikén lehet megtenni. Az e-mail kommunikáció írásbelinek tekintendő. A Felek az egymáshoz címzett küldeményeket azon a napon tekintik kézbesítettnek, amikor az a másik félhez megérkezett. Az e-mailen küldött üzenetek az olvasási visszaigazolás alapján tekintendőek kézbesítettnek. Abban az esetben, ha a kommunikáció postai úton történik, úgy a sikeres kézbesítés időpontjának a tértivevényen feltüntetett dátum tekintendő. Amennyiben a küldemény „nem kereste”, „elköltözött”, „címzett elégtelen” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, vagy egyéb okból kézbesíthetetlen, úgy a második sikertelen kézbesítést követő 5. munkanapon a küldemény kézbesítettnek tekintendő (kézbesítési fikció).

A Felek a jelen ÁSZF alapján megkötött jogviszony teljesítése során egymással kölcsönösen együttműködve, a jóhiszeműség és a tisztesség elvének, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelően kötelesek eljárni. Kötelesek ezen felül tájékoztatni egymást minden olyan tényről és körülményről, amely a másik fél számára lényeges lehet.

Amennyiben a jelen ÁSZF egyes rendelkezései részben vagy egészben érvénytelenek, vagy a vonatkozó szabályoknak nem megfelelőek lennének, az a többi rendelkezés érvényességét érintetlenül hagyja. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az érvénytelennek minősülő rendelkezést egy jogilag megengedett rendelkezéssel helyettesítik, amely tartalmilag a lehető legjobban megközelíti az eredeti rendelkezés tartalmát.

A jelen ÁSZF alapján létrejött jogviszonyokra a magyar jog irányadó, mellyel összefüggő jogviták elbírálására hatáskörtől függően a Dunakeszi Járásbíróság, illetve a Budapest Környéki Törvényszék illetékes, a fogyasztóra vonatkozó kötelező illetékességi szabályok sérelme nélkül.

11. Törvényi hivatkozások

Adatkezelés: 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
Szerzői jogok: 1999. évi LXXVI. törvény

Az ÁSZF-re különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

  • 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
  • 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
  • 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • 45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól.